Rólunk mondták

Armel Opera Festival
"Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy megbízható munkájukkal hozzájárultak az idei Armel Opera Festival sikeréhez. A szervezés és lebonyolítás kiválóan
működött, köszönjük elhivatottságukat és rugalmasságukat.
Nagyon elégedettek voltunk az éttermi szolgáltatással, a felszolgált ételekkel, minden a megbeszéltek szerint zajlott, köszönjük precizitásukat."
Silhouette Consulting Kft.
"Ezúton is köszönjük szépen a rugalmasságot, amit az előzetes egyeztetések során tapasztaltunk (pl.: pezsgő bekészítés).
Az ételek nagyon finomak voltak, a felszolgálók munkájával és az általános megjelenéssel kapcsolatban is teljesen elégedettek voltunk. Úgy láttuk, hogy a MÜPA-hoz méltó, színvonalas catering céget sikerült kizárólagos szolgáltatónak választani a Jazz Event személyében.
Ügyfelünk részéről is pozitív visszajelzéseket kaptunk, a rendezvény a megjelent CEO-khoz, államtitkárokhoz illő volt.
Öröm volt együtt dolgozni, remélem, a későbbiekben még találkozunk."


Közbeszerzési Hatóság
"Cégünk júniusban vette igénybe a catering szolgáltatásukat, amit ezúton is szeretnénk megköszönni, mert rugalmasan álltak hozzánk, és az igényeinket maximálisan kielégítették. A menüsor módosításakor nemcsak azt vették figyelembe, hogy fenntartható, helyi gazdálkodásból szerezzék be az alapanyagokat, de az ételintoleranciától szenvedőkre is kiemelten figyeltek, úgy, hogy mindemellett a magas minőséget tartani tudták. A pincéreket külön kiemelnénk, mert soha nem lehetett látni otthagyott tányérokat a könyöklőkön, udvariasak voltak, és így - lévén, hogy egy nemzetközi konferencia volt - a magyaros vendégszeretetből is tapasztalhattak a résztvevők valamennyit. A visszajelzések alapján elmondható, hogy minden meghívott elégedett volt az ételekkel, és hála az önök hozzáállásának, a megmaradt étel sem megsemmisült, hanem rászorulókhoz jutott.
Még egyszer köszönjük a profi, európai színvonalú szolgáltatásnyújtást."
X-team
"A MüPa exkluzív hangulatához a Bohém Étterem is szervesen illeszkedik különleges adottságaival és felkészült, rugalmas munkatársaival.
Rendezvényszervezőként minden alkalommal fontos, hogy az együttműködő partnerek ugyanolyan különös tekintettel legyenek a megrendelő felé, mint mi.
Sokadik alkalommal volt szerencsénk együtt dolgozni a Bohém Étterem munkatársaival. A kiemelt partnertalálkozó magasan pozícionált programjához, koncepciójához és színvonalához méltón igazodott Pásztor Krisztián séf ajánlata, a felszolgálók figyelmessége és kedvessége.
Köszönjük szépen, reméljük, hamarosan ismét lesz alkalmunk együtt dolgozni."


Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar
"Zenekarunk, a Nemzeti Filharmonikusok 2023. április 17-én tartott centenáriumi hangversenye alkalmából adott két ünnepi fogadásunk teljes körű lebonyolításáért ezúton szeretnék köszönetet mondani minden, az eseményekért dolgozó munkatársnak azért a kimagasló színvonalért, mellyel nemcsak zenekarunk művészeit, de nyugdíjas művészkollegáinkat, közjogi, fenntartói és szakmabeli vendégeinket fogadhattuk.
Az elegáns berendezés és vendégfogadás, a kedves vendéglátás és segítőkész kiszolgálás, a kitűnő italválaszték és a kiváló ételek, mellyel mindkét nagyszabású rendezvényünk közönségét köszönthettük, méltó fénypontja volt ennek a zenekarunk számára kiemelkedő ünnepnapnak."
Regio Kft.

Gyakran Ismételt Kérdések
Mekkora létszámú rendezvényekhez ajánlott a Bohém Rendezvényhelyszín?
A Bohém Rendezvényhelyszín ideális választás 80–120 fős vállalati rendezvényekhez, ugyanakkor rugalmasan alakítható tereinek köszönhetően akár 150 fő befogadására is alkalmas. A különböző elrendezési lehetőségek, például konferencia, állófogadás vagy széksoros kialakítás, lehetővé teszik, hogy a helyszín tökéletesen igazodjon az esemény jellegéhez és létszámához.
Hol található a Bohém Rendezvényhelyszín?
A Bohém Rendezvényhelyszín Budapest IX. kerületében, a Müpa épületében, a Duna-parton található, a 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. címen. A helyszín autóval és tömegközlekedéssel egyaránt könnyen megközelíthető, ráadásul a belvárosi helyszínekhez képest a parkolás is egyszerűbb a környéken.
Milyen céges eseményeket lehet itt megrendezni?
A Bohém Rendezvényhelyszín kifejezetten üzleti események lebonyolítására specializálódott. Tökéletes helyszín konferenciák, partnertalálkozók, sajtótájékoztatók, tréningek, workshopok, céges meetingek, évnyitó és évzáró rendezvények, díjátadók, ügyféltalálkozók, valamint céges partik számára. A professzionális technikai háttérnek és a rugalmas térkialakításnak köszönhetően minden esemény az adott vállalat igényeihez igazítható.
Van helyszíni catering és vendéglátás?
Igen. A Bohém saját konyhával és teljes körű catering szolgáltatással rendelkezik. A vendégeket exkluzív étel- és borkínálat, széles italválaszték, valamint figyelmes, professzionális kiszolgálás várja. A helyben dolgozó séf csapata a speciális étkezési igényeket, például ételintoleranciákat vagy egyedi kéréseket, is figyelembe veszi, így a vendéglátás minden részlete magas színvonalon valósul meg.
Mennyi idővel előre érdemes foglalni?
A legnépszerűbb időszakokban, például tavasszal, az év végi rendezvényszezonban, illetve az évnyitó és évzáró események idején, érdemes akár 3–6 hónappal korábban lefoglalni a kívánt időpontot. Kisebb vagy rugalmasabb időzítésű események esetén rövidebb határidővel is érdemes ajánlatot kérni, hiszen a Bohém csapata minden esetben igyekszik az ügyfelek igényeihez alkalmazkodni. A legbiztosabb megoldás, ha a tervezett rendezvény időpontjának körvonalazódásakor felveszi velünk a kapcsolatot.
